Írástól Lélekig

Erdei iskola magyar módra

Itt a tavasz, a kiránduló szezonba léptünk. És közeleg az erdei iskolák ideje. Erdei iskola magyar módra.

 

A szülők igénylik, a gyerekek izgatottan várják. Szinte nincs is olyan diák, aki ne szeretne menni.

Sokuknak ez élete első ottalvós tábora. Izgalmas kiszakadni az iskolai monotonitásból, szép vidéket látni, érdekes dolgokat tanulni, örök emlékeket szerezni. És a szülői szemet kikerülve kicsit lazítani.

Tanítóként nekem a legnagyobb szorongást jelentő kötelesség. (Idén megúszom szerencsére, mert csak másodikos az osztálykám.) Ugyan nem lehet kötelező, de a pedagógiai programunkban szerepel. Szóval megyünk. Egyébként tagadhatatlanul jó is, hasznos is. A gyerekeknek egy tanulságos önismereti utazás, vizsga önállóságból, talpraesettségből, társas kapcsolatokból.

A veronai buszbaleset óta az oktatásügyi államtitkár hozott néhány hatásos intézkedést a baleseteket megelőzendő. Éjjel nem lehet utazni például, és minden kirándulás előtt írásos beleegyező nyilatkozatot tesznek a szülők. Igen, az oviban is, és igen, kirándulásnak minősül a fagyizás is két utcával lejjebb. Kell is az aláírásomat iktatni, hiszen eddig nem volt nyoma annak, hogy elengedtem a gyerekemet, csomagoltam neki elemózsiát és befizettem a busz- és belépődíjakat. Valójában el se engedtem ezek szerint. Csak úgy fogták a pedagógusok az én gyerekemet és hozták-vitték az országban őket… (Kisfiam óvodájában legalábbis már ragaszkodnak a szignóhoz.)

Bezzeg most sok minden változott! Írásos engedéllyel a zsebünkben ugyanúgy mi szervezzük a kirándulást. És ami számomra aggasztó, nyomasztó és torokszorító: 30 alsós gyereket két tanár visz el egy teljes hétre éjjel-nappali felügyelettel. Összesen ketten, igen! Nincs ám plusz kísérőtanár, nincs ám pedagógiai asszisztens, akivel megoszthatnánk a figyelmet, a felelősséget, az éjszakázást, a bármit.

Ha az egyik gyerekkel történik valami: teszem azt orvoshoz kell vinni, akkor 1 fő marad 29-re. Ezt a felelősséget hogyan lehet a tanítókra terhelni? Éjjel – nappal?

Én elhatároztam: lesz, ami lesz, nem vállalom. Nem merem. Túl nagy a felelősség. Mert ilyenkor csak imádkozhat az ember, hogy ne történjen semmi váratlan. És hogy bírjam az 5X24 órás ügyeletet. Meg ne betegedjek, éppen ne legyen meg a menzeszem, mert az plusz bonyodalom, és egyáltalán. Ne nagyon legyenek egyéni igényeim.

Nem vállalom. Lesz, ami lesz.

Nálatok hogy van ez? Miért nem adnak mellénk még legalább két embert? Hogy a gyerekek tényleg megkaphassák azt a figyelmet, azt a biztonságot, amit megérdemelnek.

Ja, nincs elég pedagógus. Beletörődünk ebbe is. Értem…

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Mannácska Manna says:

    Igazad van, én sem vállalnám. Sajnos a pedagógusok torkán ma mindent le lehet nyomni és senki nem gondol bele, hogy milyen óriási felelősség nyugszik a vállukon. Jó ha látja egy pedagógus a határait, tudja, hogy mi az amit még nyugodt szívvel vállalni mer és tud.

  2. Katalin Rózsa says:

    Nyugdíjas pedagógus vagyok. Ennyire megváltozott a világ? Valójában mi változott meg? Volt, hogy 38 fős elballagott nyolcadikos osztályommal egy hétre mentünk ifjúsági táborba. Igaz, a férjem eljött kísérőként. Ugyancsak ezzel az osztállyal – akkor már elsős középiskolások voltunk -, télen 3 napot a Börzsönyben kirándultunk. Angol tanárként rendszeresen vittem gyermekcsoportokat egy hétre Angliába. Tisztában voltam a felelősségemmel. Azt is tudtam, hogy ezeknek a gyerekeknek a többsége családdal nem tudna utazni. Ami a veronai balesetet illeti: a baleset, az sajnos bármikor, bárkivel megtörténhet. Másképp gondolom, mint a cikk írója, de nyilván végbement a szemléletváltás. Meg a gyerekek is másképp szocializálódnak.

  3. Pápayné Jánosi Ágnes says:

    Igaz, annak már 30 éve, amikor az én legkisebb gyermekem másodikos volt, és vitték őket “ottalvós” erdei iskolába . Ezt úgy oldottuk meg, hogy a két tanár mellé még 4 szülő is ment, köztük én is, így könnyedén meg tudtuk osztani a feladatokat, a gyerekekre tudtunk éjjel nappal felelősséggel vigyázni…Manapság miért ne lehetne így megoldani?

  4. Zoltánné Szatmári says:

    más világ ,más szemlélet!

  5. Rozi Antalné says:

    Pápayné Jánosi Ágnes írta le,amit én is szeretnék mondani.Ma is van szülői munkaközösség,megbeszélhetik mikor,ki megy el a csoporttal kirándulni. 40 évig tanítottam,a kirándulásoknak ez a része sosem okozott problémát.A gyerekeket előre felkészítettem a viselkedést illetően/ ettől függetlenül nem voltak angyalkák/ és soha semmi problémám nem volt.A szülők sokat segítettek,vigyáztak rájuk,óvták őket.Ha szükség volt,éjjel “járőröztünk,amikor ottalvós volt a dolog.Tanároknak,szülőknek össze kell dolgozni,másképp ez nem megy.

  6. Kedves Ágnes és Rozi!

    Igen, mi is így vagyunk ezzel: a szülőkkel együtt természetesen meg lehet oldani. Sok mindenre megtaláljuk a megoldást a gyerekek érdekében – tapasztaljuk ezt nap mint nap. Én azt gondolom, hogy úgy lenne ideális, ha azok a kollégák mennének táboroztatni, akik rugalmasabbak, szívesebben mennek – jobban bírják ezt a terhelést. (És nem tudom, hogy jár-e ezért plusz juttatás, mert még nem voltam többnapos kiránduláson, de szerintem alapvető lenne, hogy megfizetnék a túlórákat.) Én magam introvertált vagyok, a minőségi munkámhoz szükségem van minden nap egy kis csendre. Ettől még jó pedagógus vagyok, csak más a töltődési szükségletem. Önkéntes alapon szerintem jobban működhetne a dolog.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!