Írástól Lélekig

Mindenki Oscarja

Igen, igen, igen! Oscar díj a magyar filmnek!

 

Egy film, ami nem azzal tűnik ki, hogy még izgalmasabb, még színesebb, még hangosabb, még drágább, még sokkolóbb. 

Egy film, ami nem magyarázza azt, amit nem kell.

A tanár énem nem hagyhatja ki, hogy egy másik szemszögből is beleérezzem magam a filmbe.

Rájöttem, én bizony kifejezetten sajnálom Erika nénit. Hogy tehetetlen és kiszolgáltatott.

Egy tanár, aki nehéz feladatot akar megoldani: vegyes képességű gyerekekkel énekversenyt nyerni.

De szorult helyzetben van. Az eredmények ellenére sem válogathatja be a tehetséges gyerekeket a kórusba, mert az igazgató egy személyben dönt. A hatalom a szakembert meg sem kérdezi.

Mit tehet a pedagógus?

Befogad, elfogad, alkalmazkodik. Integrál, ahogy tud. A célt viszont nem téveszti szem elől.

A hatalommal nem szegül, nem szegülhet ellen. Ahogy a gyerek sem. Legalábbis…

A kisdiákok kedvelik a tanító nénit.

Miért is ne tennék?

Hiszen kedves és figyelmes. A kevésbé tehetségesekkel inkább négyszemközt beszél. Nem lehet, hogy ebben van egy olyan szándék is, hogy ne szégyenítse meg a diákot a társai előtt?

A cél érdekében önzetlenségre inti a gyerekeket. A fájó kritika mellett Zsófi számára ott van a remény, a fejlődés lehetősége is: “Még gyakorolnod kell sokat. Nem vagy elég jó. De én majd külön odafigyelek rád, és szólok neked, ha már énekelhetsz.”

És igen, mindenkinek jár a Párizsi Kocka ( Húúú, de szerettem gyerekkoromban! Nagymamámnak mindig volt egy titkos készlete az ágyneműs szekrénybe rejtve.), azaz mindenkinek egyformán jár a dicséret is.

Mert Te is dolgoztál, mert közénk tartozol, Zsófi. Te is nyerj velünk, Te is utazz velünk. A siker a tiéd is. Mindenki, aki dolgozik – még ha halkabban is -, része a közösségnek.

Erika néni ennyit tud tenni.

Erika néni pedagógusként nagyot hibázik. A célja önző. És azt sem méri fel, mennyire fanatikusan vágyik a sikerre. Nem méri fel a közösség erejét. Külön hangokat hall, nem egységes harmóniát.

Hatalmi pozíciója áthidalhatatlan távolságot teremt. Ahogy közte és az igazgató közt sem lehet kompromisszum, úgy a tanár – diák kapcsolat is autokrata marad.

Erika néni  minden igyekezete ellenére veszíteni fog. A versenynél sokkal többet.

A néző pedig nyer. A hitet, hogy a gyerekek még tudnak mindent félretéve a szívük szerint cselekedni. A hitet, hogy van még világ, ahol tűrhetetlen a hazugság.

És itt a mi felelősségünk szülőként és pedagógusként egyaránt: A felnövekvő nemzedéket együttműködésre, megértésre nevelni.

Úgy legyen!

 

Ha tetszett a bejegyzés, örülnék, ha csatlakoznál hozzánk a Facebookon, és elmondanád a véleményedet, ötleteidet, tapasztalataidat, élményeidet.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!