Írástól Lélekig

Tényleg kevésbé okosak a magyar gyerekek?

Én amondó vagyok, maradjon minden úgy az iskolákban, ahogy eddig volt. Ha 40 éve jó volt, akkor minek változtatni? Nincs igazam?

 

Gyerek bemegy szépen az iskolába, és zokszó nélkül elfogadja, hogy most tanulni kell. Gyerek fegyelmezett. Számol, olvas, gyöngybetűkkel ír. A gyerekkéznek nagyon is idegen Cés-kötéses álló írást, hogy már idejekorán megtörjön a lendület. Nem baj, nem kell ezen gondolkodni, így szoktuk meg, minek változtatni?

4abra

Pedig mennyivel lendületesebb, kényelmesebb lenne ez a letisztult, dőlt sablon.

 

“Járt utat járatlanért el ne hagyj!” – hangzik a mondás.

Csakhogy közben elég gyorsan változik körülöttünk a világ. Más képességű, mentalitású, tudású emberekre van szükség, mint mondjuk 40 éve. Mások az igények, mások az eszközök, mások a szokások és a vágyak. A  munkainterjún mondjuk nem valószínű, hogy bárki is belekérdez a II. világháború hadi eseményeibe.

 

Írástól Lélekig - Miért nem teljesítünk jól a Pisa-teszten?

Fel kellene ismerni, hogy ami 40 éve tényleg nívós és remek volt, az ma már nem elég. A mai magyar iskola küzd.

  • Mert a szülőt egyre kevésbé érdekli, hogy a gyereke mennyit tud az élőlények rendszertanáról.
  • Mert a szülő nem várja el a gyerekétől, hogy elolvassa Hoffmanntól az Arany virágcserepet. Például.
  • Mert a gyerek tudja, hogy neki majd okostelefon kell, ház és autó, meg utazás: ehhez pedig nem szükséges, hogy fejből fújja az afrikai országok fővárosait.
  • Mert a diák már sejti, hogy olyan életért fog harcolni, ahol nem gürizik álló nap, hogy a rezsit be tudja fizetni. És ehhez az élethez igazán nem szükséges az anakreóni dalokat skandálva is tudni.
  • Mert nem hiteles számára az a tanár, aki a tudásról áradozik, közben fáradt, talán igénytelen is kicsit, BKV-val közlekedik és az elmúlt 10 évben nem járt külföldön. A gyerekeinek meg nemhogy iPod-ot nem vesz, meg menő cuccokat, de még egy normális gitárt vagy biciklit sem. (Most guglizom ki, tényleg 100 ezer alsó hangon egy új bringa?)

Az a baj, hogy nem lehet már a gyerekkel sem megetetni, hogy valóban erre van szükségük. Hogy ha jól tanulnak, az a belépő a vágyott álláshoz. Főleg nem a leszakadó térségekben élőkkel.

Pedig annyi érdekességgel ismertethetnénk meg őket! Az irodalom valójában csodaszép és érdekes. A töri óra meg izgalmas és látványos. A földrajz meg egy képzeletbeli utazás. A biológia meg…

Egyértelműen látszik, hogy az iskola nem nagyon tud mit kezdeni azokkal a gyerekekkel, akik kilógnak a sorból. Vagy azokkal, akiknek nem megfelelő a családi hátterük.

A tehetségeket sokszor csak a fizetett különórákon tudják kibontakoztatni…

Rengetegféleképp fejleszthetnénk még az intelligenciát az iskolákban. Írni-olvasni, számolni persze tudni kell. A látókörüket az iskola remekül fejlesztheti.

De miért kell folyton versenyhelyzetet teremteni? Miért görcsölünk azon, hogy objektíven mérjünk  és folyton értékeljünk?

santa-claus-1859660_1920

Tegnap egy jó nevű suli Mikulás-bulijára vittem a gyerekeimet. A 9. évfolyam szervezte a műsort. A szám is tátva maradt. Mert lazák voltak, oldottak. Hihetetlenül élvezték a rájuk szabott késő délutáni plusz feladatot. Műsorral készültek, ami kedves volt és hangulatos. A vagány srác volt a konferanszié. A másik kezelte a hangosítást. Néhányan hangszeren játszottak. A lányok voltak a krampuszok és minden tanár-gyereket el tudtak csábítani egy kis játékra. A visszahúzódóbbak meg otthoni sütit hoztak, pakoltak. A legcsendesebb meg beöltözött Mikulásnak (vagyis nem, jut eszembe, a Mikulás tényleg Lappföldről érkezett, be is mondták a hangosbemondóba). Mindenki megtalálta a helyét. Jó móka, semmi verseny. A tét csak egyetlen: örömet szerezni kisgyerekeknek. Jelentem, sikerült!

Együtt alkotni, létrehozni. NINCS VERSENY. Csak egy szép cél, amit együtt megvalósítunk. Mindenki annyit tesz bele, amennyit tud.

És ez a meglátásom: lehetőségeket kell adni a diákoknak, hogy ráébredjenek, a tanulmányi eredményen kívül mi lehet majd az ő erősségük. Mibe érdemes majd erőfeszítést tenni?

Ez lenne a várva-várt fordulat egy gyakorló pedagógus tapasztalatai alapján. Hogy a tanulás mellett lenne idő minden gyereknek megmutatkozni. Oldottan, közösen valamit alkotni. Más kompetenciákat előhívni. Rátalálni magamra. Igaziból, élőben, nem a virtuális világban.

Átfogalmazni az oktatás alapvető céljait, átgondolni a hangsúlyokat, csökkenteni a tanár-diák terheket – és nem utolsósorban segíteni a módszertani megújulást.

Sok-sok olyan programra lenne szüksége a mai gyerekeknek, ahol a versenyhelyzeteket felcserélné valami nagyszerű: a közösségi összefogás és össztudás ereje.

Miért ne teremthetne erre lehetőséget az iskola? Mindenki nyerne vele!

 

Ha tetszett a cikk, jelezd egy lájkkal vagy megosztással. Ha véleményed van, akkor beszélgessünk róla! A Facebookon szívesen látunk!

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!